Ha már ki akarod dobni az ablakon a rengeteg pénzt, legalább ne nyisd ki előtte az ablakot!
A ProDm Szövetségben a valódi egyéni érdekeit érvényesítheti minden tag, ha jól ismeri a lehetőségeket. Mivel nem egyetlen gyártócég saját érdekeit előtérbe hozó szabályrendszer szerint működik a Szövetség, ezért sok mindent a te döntésed határoz meg, nem pedig az elv: “így van, mert csak így lehet”.
Sőt, itt még visszamenőlegesen is a saját javadra fordíthatod a lehetőségeket. Nézzünk most erre egy számítási példát.
Ha téged is elragadott a hév, és már a kezdet kezdetén jónéhány ismerősödet csatlakoztattad sikeresen a tagok sorába, lehet hogy közben megfeledkeztél egy-két fontos dologról. Arról, hogy nem csak a jövőben kereshetsz ebből majd sok-sok pénzt (az általad hozott tagok Aktív Jog vásárlásai utáni több százezer forintos jutalékokkal), hanem a gyorsan eltelt néhány napban is jelentős százezrekkel növelhetted volna a folyamatosan halmozódó bónusz számládat.
Nézzünk röviden egy számítási példát, hogyan alakulhat a halmozódó bónusz számlád a következő esetekben. Tegyük fel, hogy Collector Seeker joggal csatlakoztál a Szövetséghez. Ezzel már jóval több lehetőséged lett, mintha csak az ingyenes Collector Beginnerrel kezdtél volna. A csatlakozásod után eltelt hat napban 12 Beginner, 7 Seeker, 5 Starter és 3 Promoter szintű Collector tagod lett. Utánnuk 12×10, + 7×20, + 5×30, + 3×40 USD-t számolhatnál el az általad kért PCD napon. Ez az összesen 530 USD természetesen pontosan 530 USD-vel (kb. 106.000 Ft-tal) több, mintha Collector Beginnerként hoztál volna ennyi új tagot. Igen, már önmagában ez is egy jó hír!
De! Számoljuk ki, mi történik akkor, ha a csatlakozásodat követő nyolc napon belül Collector Promoter tagsági jogra váltasz, és befizeted a 200 USD letéti díjat.
A kereseted több mint a hatszorosa lesz annak, mintha a csatlakozáskori Seeker jogodban maradtál volna. Pontosan: 12×50, +7×100, +5×200, +3×400, vagyis 3500 USD-vel indulsz az első héten! Ez a kb. 700.000 Ft is csak a legkevesebb ebben az esetben, hiszen a további napokban is igen valószínű, hogy egyre több ismerősöd jelez vissza, és csatlakozik a Szövetséghez. Ha ők csak ingyenesen is indulnak, akkor is fejenként 40 USD-t (kb. 8.000 Ft-ot) veszíthetnél, ha megmaradnál a Seeker jogodban. Ha azonban bármelyikük Collector Promoterként csatlakozik, mert te segítettél neki meglátni a hatalmas lehetőségeit, akkor már 360 USD-vel többet keresel őutána is. Érdemes ezért a fejenkénti plusz 70.000 Ft-nál is nagyobb összegért többször beszélni vele? Sokak szerint igen.
De ha véletlenül csak Collector Beginnerként hoztad volna a csatlakozó tagjaidat, akkor meg öt nap alatt 700.000 Ft-ot veszítenél, ha nem váltanál azonnal Collector Promoterre. Na ez lenne az igazi pénzkidobás! A későbbi vásárlásaid esetén mindezt a saját készpénzeddel pótolni nem túl pénztárca kímélő feladat.
Arról se feledkezz meg, hogy az általad csatlakoztatott tagjaidat nem csak ajánlatos, hanem szinte elengedhetetlenül szükséges is segítened! Két okból is:
1.) A te segítségeddel tudhatnak meg akár sokkal előbb, sokkal több mindent, mintha csak saját maguk kellene hogy utána olvassanak (biztos tudod, milyen lusták egyesek, ha egyedül kell valamit kikeresniük…)
2.) Miközben a segítségeddel rájönnek, hogy az alapokon kívül még mennyivel több lehetőséget kaphatnak ha például bármely “fizetős” Collector Tagsági jogra váltanak, akkor már eközben könnyebben össze tudod számolni a pillanatnyilag neked járó bónuszértékeidet is, hiszen tudod, melyik tagod éppen milyen jogot vásárolt meg. Nem véletlenül nincs webiroda rendszer itt sem, (mint nagyon sok hálózatban), így sokkal jobb a szponzorálási arány. És persze sokkal könnyebb a dolgod, mivel csak a közvetlenjeiddel kell foglalkoznod.
A leveleidben megtalálod a lényegesen nagyobb kereseteket jelentő jogok megrendeléséhez a linkeket. Ne késlekedj, mert 8 nappal a csatlakozásod után már csak a későbbi váltásod után hozott tagjaidat számolhatod el a magasabb összegekkel. Itt érdemes odafigyelni mindenre.
Üdv!
Hol tudom megnézni, hogy a hozzám csatlakozók közül ki milyen tagként csatlakozott a rendszerhez? Ez a lehetőség nagyban segítene a döntésemben.
Köszönettel:
Orosz Judit
Kedves Judit!
A ProDm Szövetségben minden tagunknak csak a közvetlen csatlakozóik munkáját kell segítenie. Így csak a közvetlenek után jár az elszámolt bónusz és referrer jutalékmennyiség, de akár az új tagja által fizetett összeg duplája is elszámolható így. A szponzoráláshoz szükséges e-mail címeket ön is azonnal megkapja, amikor a csatlakozást megkezdi önhöz egy új tagjelöltje. Ha segíti őt az általa választott útján, akkor mindig tudni fogja azt is, ki milyen tagsági jogviszonnyal rendelkezik.Ezen információk alapján már könnyen eldöntheti, hogy mikor érdemes önnek például Promoter Jogra váltani ahhoz, hogy a csatlakoztatottjai után akár kétszer akkora bónuszértéket számolhasson el, mint amennyit ők befizettek.
Bővebb útmutatót itt találhat.
Sikeres szponzorálást kívánunk:
ProDm Admin
Tisztelt ProDM Szövetség!
Sürgős válaszukat szeretném, hogy ez a jövedelem, ami Önök szerint járna, ha Promoter jogom lenne? Valóban megkapnám azt az összeget, amit ebben a levelükben kaptam?
Miért nem tudok én azokról a tagokról akik hozzám tartoznak? Több mélységben is jár a jutalék?
üdv.
Fülöp Imréné
Kedves Fülöp Imréné!
A ProDm Szövetségben minden tagunk egyenlő esélyekkel és egyenlő jogokkal dolgozhat. Ha csak egyetlen egy nem kapta volna meg a neki járó összegeket, akkor már senki sem lenne a tagjaink sorában. Mint a folyamatosan növekvő cégek számából is láthatja, egyre többen használják ki egyedülálló lehetőségeinket a világ szinte összes országából.
A ProDm Szövetségben minden tagunknak csak a közvetlen csatlakozóik munkáját kell segítenie. Így csak a közvetlenek után jár az elszámolt bónusz és referrer jutalékmennyiség, de akár az új tagja által fizetett összeg duplája is elszámolható így. A szponzoráláshoz szükséges e-mail címeket ön is azonnal megkapja, amikor a csatlakozást megkezdi önhöz egy új tagjelöltje. Ha segíti őt az általa választott útján, akkor mindig tudni fogja azt is, ki milyen tagsági jogviszonnyal rendelkezik. Ezen információk alapján már könnyen eldöntheti, hogy mikor érdemes önnek például Promoter Jogra váltani ahhoz, hogy a csatlakoztatottjai után akár kétszer akkora bónuszértéket számolhasson el, mint amennyit ők befizettek.
Sikeres szponzorálást kívánunk:
ProDm Admin Hungary
azt szeretném kérdezni hogy hozám hányan csatlakoztak
Tisztelt Tagunk!
Új belépőiről azonnali tájékoztatást kap email címére, így mindig naprakészen ismerheti csatlakoztatottjai számát.
Üdvözlettel:
Tech Admin
Azt szeretném tudni,hogy a hozzám csatlakozók után járó összegből meg lehetne e váltani a Collector Seeker jogot,és honnan tudom az egyenlegemet?Mivel nyitottam Moneybookers számlát nem teljesen értem ,hogy hogyan kerül rá a csatlakozók utáni összeg.Előre is köszönöm tájékoztatásukat!
Kedves Lakatos Istvánné!
Ha elolvasta leveleinket, akkor tudja, hogy a csatlakozói után önnek járó díjakat az ön tagsági joga határozza meg. Az ön által nyitott Moneybookers számláról tudja a tagsági jogának megfelelő összeget átutalni, joga megrendelése után. A megrendeléshez a linket szintén az önnek küldött levelekben találja. Új belépőiről azonnali tájékoztatást kap email címére. E levelekben található email címeiken keresztül tudja őket segíteni, szponzorálni, és így tudják kölcsönösen növelni egymás eredményességét a ProDm Szövetségben. Az ön által ajánlott új tagok akár nyolcszorosára is növelhetik az ön bónuszértékét akkor, ha belépésükkor ingyenesen csatlakoztak, de az ön segítségét is felhasználva Promoterre váltanak.
Ha ön is Promoter joggal folytatja a ProDm Szövetségben, akkor tudja tehát a legmagasabb bónuszokat elérni a csatlakoztatott tagjai után, legyen az ő joguk akár Beginner, akár Promoter.
Az önnek járó összeg egy ugyanolyan egyszerű pénzküldési folyamattal kerül az ön számlájára, amilyen egyszerű folyamattal ön befizeti a megrendelt jogát. Az elszámolásának idejét is ön határozza meg.
A fent leírtakat szintén megtalálhatja weboldalainkon és az önnek küldött levelekben.
Üdvözlettel:
ProDm Admin Hungary
Kedves ProDm!
Van egy csatlakozottam, de nem kaptam róla értesítést. Ez miért lehet?
Üdv,
Tóth Katalin
Kedves Katalin!
Ez csak úgy lehet, hogy nem önhöz csatlakozott, hanem máshoz. Ugyanis a ProDm Szövetség, egyedülálló lehetőségei miatt minden eddigi “ajánlós” rendszernél gyorsabban terjed. (Ingyenes regisztráció után rögtön 11 ezer Ft értékű utalványt sehol sem lehetett eddig kapni). Az ajánlónak pedig egy automata küldi ki a levelet, amennyiben valóban hozzá csatlakozott, aki ezt neki jelezte. Ekkora taglétszámnál ez nem is lehetne másképp. Tehát sajnos a “csatlakoztatottja” nem regisztrált be önhöz. De ne keseredjen el, az eddigi statisztikákból is látszik, hogy aki egyszer megnézi az ismerőse által küldött kérdőívet, az nem dobja el magától a 11 ezer Ft-os utalványt sem, és az ezt követő még nagyobb összegeket sem! Biztos vannak még az ismerősei közül olyanok, akik szívesen kihasználnák e lehetőséget, ha elküldené hozzájuk…
Üdvözlettel:
ProDm Admin Hungary